A legtöbb modern autó mind a négy keréken fékkel rendelkezik, amelyet hidraulikus rendszer működtet. A fékek lehetnek tárcsa- vagy dobfékek.

Az első fékek nagyobb szerepet játszanak az autó megállításában, mint a hátsók, mivel fékezéskor az autó súlya előre, az első kerekekre hárul.

Ezért sok autóban elöl tárcsafékek vannak, amelyek általában hatékonyabbak, hátul pedig dobfékek.

Néhány drága vagy nagy teljesítményű autón teljes tárcsafékrendszert, néhány régebbi vagy kisebb autón pedig teljes dobfékrendszert használnak.

Tárcsafékek

Az alapvető tárcsafék típusa, egyetlen dugattyúpárral. Lehet egynél több pár is, vagy egyetlen dugattyú, amely mindkét betétet működteti, mint egy ollós mechanizmus, különböző típusú – lengő vagy csúszó – féknyergeken keresztül.

A tárcsafék egy tárcsával együtt forog, amely a kerékkel együtt forog. A tárcsát egy féknyereg fogja közre, amelyben apró hidraulikus dugattyúk találhatók, amelyeket a főfékhenger nyomása működtet.

A dugattyúk a súrlódóbetétekre nyomódnak, amelyek mindkét oldalról a tárcsához szorítják azt, hogy lelassítsák vagy megállítsák azt. A betétek úgy vannak kialakítva, hogy a tárcsa széles szegmensét lefedjék.

Több dugattyúpár is lehet, különösen a kétkörös fékekben.

A dugattyúk csak kis távolságot tesznek meg a fékezéshez, és a betétek alig érnek hozzá a tárcsához, amikor a fékeket felengedik. Nincsenek visszahúzó rugók.

Fékezéskor a folyadéknyomás a betéteket a tárcsához nyomja. Leengedett fék esetén mindkét betét alig ér hozzá a tárcsához.

A dugattyúk körüli gumi tömítőgyűrűk úgy vannak kialakítva, hogy a dugattyúk fokozatosan előre csússzanak, ahogy a betétek kopnak, így a kis rés állandó marad, és a fékeket nem kell beállítani.

Sok későbbi autóban a kopásérzékelők vezetékei a betétekbe vannak beépítve. Amikor a betétek majdnem elkoptak, a vezetékek kinyílnak és rövidre záródnak a fémkorong miatt, ami egy figyelmeztető lámpát világít a műszerfalon.